2021-04-02 – Zsombiék sima sikerrel lettek döntősök.
Azt már évek óta tudjuk, hogy Zsombi nagyszerű játékra képes párosban is. A Match Point játékosa hazai és nemzetközi versenyeken is pompás eredményeket ért el juniorként, sőt Magyarországon már a felnőttek között is többször bizonyított.
Nemzetközi profi tornán Új-delhiben mutatkozott be a magyar teniszező, fényes sikerrel. A cseh Dalibor Svrcina oldalán nagy csatában nyert az 1. fordulóban, majd a legjobb nyolc között is. Zsombiék az elődöntőben aztán nagyon simán múlták felül indiai ellenfelüket, így bejutottak a fináléba.
Egyesben a Match Point játékosa ismét nagy meccset játszott, végül három szettben búcsúzott. A harmadik szettben egy brék döntött, Zsombi a legelején 40-0-ra is vezetett, de mégis elveszítette a szerváját…













Szóljon hozzá